19 notes
parapp:
“az eni kitette a facebookjára, hogy ha kap ötven lájkot, akkor bemegy egy boltba eldob egy narancsot és azt kiáltja, hogy: pikaccsú téged választalak. már hatvan lájkja van, holnap fogja megcsinálni a teszkóban. aztán ha megint összegyűlik az ötven, akkor újra megcsinálja.”
ha nem ment volna tönkre a fülhallgatóm nem lehettem volna tanúja tegnap a buszon ennek a pompás monológnak!
15 notes
6 notes
❝ Hivatalos foglalkozásként ismerik el Romániában mostantól a boszorkányságot, így adót, valamint egészségügyi és nyugdíjjárulékot is kell fizetniük. A boszorkányok mérgező mandragórával tiltakoznak. ❞
-
Az államfő is elismerte, hogy minden csütörtökön lilába öltözik, hogy távol tartsa a gonosz erőket. A két évvel ezelőtti elnökválasztáson vele szemben indult Mircea Geoana szerint Basescu varázslói mágikus erejének köszönheti, hogy nyert.
5 notes
❝ Furcsa alibik és vallomások mellett egy illegálisan lemásolt Counter Strike játék is előkerült Dzsoni, Pisze, Bildi, Szopi, Nyalis és a többiek ügyében. ❞
-
a rasszista bűncselekmény mellett még azt is felrótták L. József 37 éves esztergályosnak, hogy 47 ezer forinttal megkárosította többek között az Activision és a Microsoft szoftvercégeket
3,011 notes
❝ Ördögöt véltek látni, ezért kiugrottak a második emeletről egy népes afrikai származású család tagjai Franciaországban. ❞
19 notes
Az “Emese Álma” szexshop kínálatából
“Kuruc Nimfó” matyómintás bébidoll
“Nem, nem, soha!” feliratú randitanga
“Magyarok Nyilai” kisméretű análvibrátor-készlet
“Dörzs” mangalica zsír alapú síkosító
“Hónfoglalás” magas feromon tartalmú aeroszolos dezodor, a szürkemarha erejével
Baszható plüssturul, árpádsávos díszítéssel
Rézveretes (vibrációs gyűrű!) birkabél óvszer
“Sokasodjék a Magyar!” feliratú frottír turulköző
“Szent Jobb” nagyméretű öklözővibrátor
“Ond-Kond” erotikus társasjáték ajándék HIV-teszttel
“Fehér Ló” Emese álma műbőrkötésben
“Koppány” gang-bang szett. Négy az egyben!
Könvves Kálmán: Száztíz újabb pozíció lóháton. Exkluzív illusztrált album
“Sándor” rózsaszín karikásostor
(innen)
(via pappito)
8 notes
2 notes
❝ Anyám szomszédja galambász Pesterzsébeten, kétszáz galambbal, külön galambházzal. Egyik éjszaka elvitte a menyét tíz galambját, mire ő betette a rádiót a galambházba, és este tíztől mindig bekapcsolta a lámpával együtt. Így a galambok minden este a Sláger rádió zenéjére aludtak el. Mivel csepeli ivászatok után mindig ott alszom, egyik alkalommal olyan szép melódia szólt a kis házból, hogy bementem keringőzni érzelmesrészegen. A legabszurdabb élmény volt: magam körül forgó galambház, rúdon dülöngélő alvó galambok és Adriano Celentano búgó hangja. Aztán abbahagytam, mert tiszta galambszar meg pihe lettem. ❞
2 notes
❝ az állat büszkén mutatja megölt áldozatát a családjának, egy nőstény hattyúnak, és egy kicsinek ❞
- Több mint egy tucat társát ölte meg a pembroke-i kastély tavában élő egyik hattyú, ami
állítólag önelégülten nézte a park látogatóit miután megölte egy-egy társát.
1 note
❝ A rendőrök - miután megállapították, hogy a száj-higiéniában élen járó férfi azonos az általuk keresett személlyel - elfogták és előállították őt ❞
- tájékoztatott kedden a BRFK.
2 notes
❝ Lehúzta a vécén gazdája 40 ezer dollár értékű eljegyzési gyűrűjét egy memphisi macska ❞
2 notes
❝ A fotózást egyébként egyszer csak anális szexet imitáló belga törpök szakították félbe, de ők a végleges fotósorozatba nem kerülnek majd bele. ❞
- “megkértünk három parókás fiút, hogy álljanak oda a háttérbe és ugrabugráljanak körülöttünk” -
mesélte Mihalik Enikő.
30 notes
1 note
❝ Kira Ayn Varszegire egyébként nemcsak a saját festményei miatt figyeltek fel egyesek, hanem teknőse, Koopa alkotásai miatt is. Bár az állat már visszavonult, aktív korában 650 képet készített. ❞